Műhelymunka sorozatunk kilencedik állomásán ismét a kulturális gyökereinkről, hagyományaink ápolásáról értekeztünk. A műhelymunkán azt vizsgáltuk meg, hogy a globalizáció milyen hatással van hagyományainkra, milyen új „hagyományok” épülnek be mindennapjainkba.
A műhelymunkán a projekt szakmai megvalósítói, közművelődési szakemberek és a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet munkatársai vettek részt. A foglalkozást Zánki-Tóth Enikő Ki viszi át a Szerelmet-díjjal kitüntetett közművelődési szakember, népi iparművész vezette.
A résztvevőket Zánki-Tóth Enikő két kisebb csoportra osztotta, majd a globalizáció pozitív és negatív hatásait kellett a csoportoknak összegyűjteniük. Ezt követően a két csoport azokat a hatásokat, amelyek nem szerepeltek a „közös halmazokban”, tehát csak az egyik csoportnál merült fel, azokat megvitatták.
Ezt követően sorra vettük a különböző ünnepeket, jeles napokat, és azt, hogy ezeknél milyen szerepe lehet a közművelődés szemléletformáló szerepének.
A műhelymunka során időrendben haladva az alábbi megállapításokra jutottunk:
- Egyik ilyen, legfiatalabb „hagyományunk” a február 14-én ünnepelt Valentin-nap vagy Bálint nap, amely az 1990-es évek óta tartanak hazánkban és az angolszász területekről került be kultúránkba. Közművelődési vonatkozása nincs, leginkább a kereskedelem és a vendéglátás részesül ennek a megünnepléséből.
- tavaszi legjelentősebb ünnepünk a húsvét. A húsvét, mozgó egyházi-népi ünnepünk.
- Húsvét vasárnap: A húsvéti ételszentelés vagy ételáldás országszerte elterjedt szokás volt. A megszentelt húsvéti ételeket a régi magyar nyelvben a vallon eredetű kókonya szóval jelölték. Hasonló jelentéssel bír keleten a görög katolikusoknál és a moldvai csángóknál a páska. Az ételszentelésnek nem volt előírt egységes időpontja. Sokféle képzet kapcsolódott a megszentelt ételek maradékaihoz is. A néphit szerint a megőrzött szentelt sonkacsont az istállóba téve védi az állatokat a boszorkányoktól, a szentelt tojás héja a szántóföldre szórva távol tartja a kártevőket.
- Húsvét hétfő: A locsolkodás hagyomány ill. szokásköre világi alapokon nyugszik, katartikus, termékenységvarázsló jellegű. Eredetének egyházi magyarázata részint a keresztelésre utal, részint arra a legendára, hogy a Jézus sírját őrző katonák vízzel öntötték le a feltámadás hírét vivő asszonyokat. A gyermekek locsolkodása szagos vízzel, rövid versikék kíséretében, adománykérés céljából újabb keletű, városokon is ismert. Szeged környékén a legények a lányokat egész vödör vízzel öntötték le, nehogy kelésesek legyenek.
A globalizáció hatására ma már sok helyen állítanak tojásfákat német mintára, rendeznek tojás kereső versenyt a gyerekeknek, stb. A locsolkodás egyre inkább háttérbe szorul, ahogy a tojásfestés művészete és hagyománya is. A kulturális és közművelődési szervezeteknek nagy szerepük van abban, hogy a népi hagyományokat megőrizzük: népi játszóházak szervezésével, közös húsvéti ételkészítési lehetőségekkel (pl. sárgatúró készítése)
- Halottak napja vs. Halloween: A 2000-es évek elején terjedt el hazánkban az amerikai eredetű Halloween, ahol a gyerekek ijesztő jelmezekbe bújva járják a szomszéd házakat és „Csokit vagy csalunk!” felkiáltással édességet gyűjtenek. Egyházi körökben nem nézik jó szemmel a Halloween megünneplését, hisz a halottak meggyalázásának tartják. Ehhez az ünnepkörhöz tartozik a töklámpások készítése is.
Mindenszentekhez és halottak napjához kötődő népszokások: Sok európai országban, így Magyarországon is az emberek ilyenkor általában meglátogatják és rendbe teszik elhunyt hozzátartozóik sírját. Gyertyákat, mécseseket gyújtanak és virágot visznek. Mivel a krizantém ebben az időszakban nyílik, hazánkban ilyenkor leginkább ezzel a virággal szokták díszíteni a sírokat. E tradíciók célja eredetileg az volt, hogy a kiszabadult lelkek újra visszataláljanak a maguk sírjába, szívesen maradjanak lakhelyükben és ne kísértsék az élőket. Régen ugyanis a keresztények közül is sokan úgy tartották, hogy a halottak ezen az éjszakán kikelnek a sírból. Szokás volt ezért, hogy ilyenkor nekik is megterítettek, és minden helyiségben lámpát gyújtottak, hogy a hazalátogató lelkek eligazodjanak a házban.
- Karácsony évszázadok óta a legszentebb, legmeghittebb ünnep a világ keresztény embereinek életében. Ilyenkor megajándékozzuk szeretteinket, kedveskedünk családtagjainknak, testben és lélekben is ráhangolódunk az ünnepekre. Bizonyára minden családnak megvannak a sajátos szokásai, a kedvenc ételei a karácsonyi terítéken, és az ajándékozás körüli apró rituáléi. Azonban elődeink magukkal hozott ősi szokásainak egy része átalakult vagy a feledés homályába merült. Ilyen eltűnőben lévő néphagyományunk a regőlés, Luca szék készítése,
A betlehemezés a magyar paraszti hagyomány egyik legismertebb és legnépszerűbb, többszereplős, dramatikus népszokása a karácsonyi ünnepkörben. Tulajdonképpen pásztorjáték, azt a történetet meséli el, melyben Jézus születésekor a “három királyok” (a napkeleti bölcsek) meglátogatják a jászolban, barmok közt fekvő kisdedet és Máriát. A betlehemezők, általában férfiak, legények vagy gyerekek betlehemet visznek magukkal, melybe fából, papírból készült szent család figurákat és állatokat helyeznek. A dramatikus játék részei a bekéredzkedés, a háziak köszöntése, a születéstörténet felolvasása vagy előadása, adománygyűjtés.
Jellemző karácsonyi ételeink a halászlé, töltött káposzta, de az Amerikában szokásos töltött pulyka is egyre több család asztalán megjelenik karácsonykor.
A kulturális és közművelődési szervezetek a hagyományok ápolása érdekében betlehemi jászolt készíthetnek, előadásokat szervezhetnek, kézműves foglalkozásokat szervezhetnek a hagyományos karácsonyi díszek elkészítésére, stb.
Az ünnepek mellett beszéltünk a népi mesterségeket érintő negatív hatásokról is. Varga Róbert szakmai munkatársunk felvetette, hogy az ipari forradalom, a globalizáció, az egyre gyorsuló világunk azt eredményezte, hogy egyes szakmák kihalófélben vannak, iskolai keretek között már szinte nem is tanítják: a tudás általában családon belül hagyományozódik át. Ficsóri Erika szakmai vezetőnk szerint a még élő hagyománnyal rendelkező népi mesterségek azonban reneszánszukat élik, a kézzel előállított termékek felértékelődtek, így egyre több közösség vagy helyi alkotó nem csak szabadidős tevékenységként, hanem megélhetési forrásként fordul a népművészet, a népi mesterségek felé. Számukra a különböző vásárok, bemutatkozási lehetőségek jelentik a kapcsolatot a fogyasztókkal, akik leginkább dísztárgynak – de ritkán használati tárgynak is – vásárolják meg alkotásaikat.
A műhelymunkán elhangzottakat összegezve arra a megállapításra jutottunk, hogy a közművelődési intézményrendszer feladata a népművészeti együletekkel karöltve a népi iparművészek, alkotók munkáinak megismertetése a szélesebb közönséggel, kiállítások formájában, valamint rendezvényeiken bemutatkozási lehetőség biztosítása. Ez a célcsoport tekintetében hozzájárul a kulturális esélyegyenlőtlenségek csökkentéséhez, valamint a kreativitásuk, öntevékenységük és alkalmazkodóképességük fejlődik a kulturális értékekhez, a népi hagyományokhoz való hozzáférés által.
A Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet képviselője, Huszár László, a műhelymunka zárógondolataként megjegyezte, hogy kultúránkat nem csak ápolni, művelni is kell, hisz a kultúra művelése által válunk szellemileg gazdagabbá, erkölcsileg erősebbekké.
Munkatársaink a jövőben a rendezvények szervezése során törekedni fognak arra, hogy a jeles napokhoz kapcsolódóan a néphagyományból táplálkozó szokásokat elevenítsék fel, nem pedig más országok szokásait, ezzel is erősítve a kulturális identitást.