Táncház-mozgalom
A hazai hagyományápoló mozgalmak új hulláma az 1970-es években, jórészt művelődési házakban, klubokban indult és „táncházmozgalom”-ként erősödött meg a magyarországi kulturális életben. Jóllehet a néptánc és a népzene mellett a népköltészet a népszokások és a kézművesség is szerves része a programoknak, amelyek a szellemi-kulturális örökség komplex alkalmazása, továbbadása révén értékközpontú, közösségteremtő szórakozási, művelődési formát hoztak létre. A közönség aktív, cselekvő részvételét igényli, célja nem produkció létrehozása, hanem a közösségi szórakozás. A „táncház” nyitott, alulról szerveződő, mindenki számára hozzáférhető közművelődési hálózat, amely filozófiáját a szellemi kulturális örökségvédelem gondolatköréből, közös tartalmát a helyi közösségek hagyományos kultúrájából meríti.
A szellemi-kulturális örökség spontán átélésének, használatának új helyszíneit teremtette meg a táncház-mozgalom: a mindennapi élet ruházatában, használati tárgyaiban, szokásaiban, ünnepeiben életmódszerűen van jelen az örökölt szellemi kultúra. Az aktív befogadó közönség részvétele és állandóan újratermelődő érdeklődése a táncház-mozgalom különböző eseményein segíti e hagyományos kultúra fennmaradását, értékeinek megőrzését, terjesztését, minél szélesebb körű megismerését és elsajátítását. A laikus érdeklődők gyakran képzett zenészekké, táncosokká, kézművesekké válnak, így biztosítva generációról generációra új keretek között az örökség továbbadását.